Yirmi Üçüncü Lem'a/hu

A természetről

[A Risale-i Nur e részét, amely először a Tizenhetedik Ragyogás Tizenhatodik jegyzetének íródott, később fontossága miatt önállóan a Huszonharmadik Ragyogássá tettük. Ez az értekezés leszámol a naturalista ateizmussal, esélyt sem adva neki az újjáéledésre, és teljesen szétzúzza a hitetlenség alapköveit.]

Emlékeztető

Ez az értekezés kilenc lehetetlenségen keresztül – amelyek maguk is egyenként legalább kilencven lehetetlenséget tartalmaznak – magyarázza meg, hogy milyen értelmetlen, elnagyolt és hiedelmekkel teli az az út, amelyet az ateista naturalisták választottak. Mivel ezeket a lehetetlenségeket részben már megmagyaráztuk a Risale-i Nur más részeiben, és hogy tárgyalásukat rövidre fogjuk, itt az érvelés egyes lépcsőit átugrottuk. Hirtelen eszünkbe jut, hogy ezek a híres és állítólag rendkívül értelmes filozófusok hogy is fogadhattak el egy ilyen nyilvánvaló, egyértelmű babonát, és hogyan tarthatnak ki ezen az úton.

Nos, valójában nem látják, hogy mi ez az út igazából. És én kész vagyok részletesen elmagyarázni, egyértelmű és döntő érveken keresztül bizonyítani bárkinek, aki kétségbe vonja, hogy ezek a nyers, ellenszenves és értelmetlen lehetetlenségek valójában útjuk szükségszerű és elkerülhetetlen eredményei, sőt, valójában ez hitvallásuk lényege.

بِسْمِ اللّٰهِ الرَّحْمٰنِ الرَّح۪يمِ

قَالَت۟ رُسُلُهُم۟ اَفِى اللّٰهِ شَكٌّ فَاطِرِ السَّمٰوَاتِ وَال۟اَر۟ضِ()

Egy költői kérdésen keresztül hangsúlyozva, hogy semmiféle kétség nem lehet a Mindenható Allahhal kapcsolatban, ez az ája egyértelműen rámutat Allah létezésére és egyedülvalóságára.

Egy pont, amelyet meg kell említenünk, mielőtt belekezdenénk a téma tárgyalásába:

Amikor 1922-ben Ankarába érkeztem, a hívők népének lelkesedése tetőfokára hágott az Iszlám seregének a görögök felett aratott győzelme miatt. De én láttam, hogy az ateizmus visszataszító irányzata áruló módon próbálta felforgatni, megmérgezni és tönkretenni gondolkodásukat. Azt mondtam: „Allah! Ez a szörnyeteg a hit alapjait fogja megrendíteni!”

Ezen a ponton, mivel a fenti ája egyértelművé teszi a Mindenható Allah létezését és egyedülvalóságát, ebből merítettem segítséget, és írtam egy értekezést arabul, amely a Kegyes Koránból vett bizonyítékot tartalmazott, elég erőset ahhoz, hogy feloszlassa és elpusztítsa ezt az ateista irányzatot. Ankarában a Yeni Gün kiadó nyomtatta ki. De, sajnos, azok, akik tudtak arabul, kevesen voltak, és még kevesebben azok, akik komolyan elgondolkodtak rajta. Valamint érvelése rendkívül tömör és rövidített formátumú volt. Ezért az értekezés nem fejtett ki akkora hatást, amekkorát fejthetett volna, és szomorú módon az ateizmus áramlata felduzzadt és megerősödött. Most úgy érzem, el kell magyaráznom a bizonyítékok egy részét törökül is. Mivel egyes elemeit már részletesen kifejtettem a Risale-i Nur más részeiben, itt összegzés formájában írom meg. Az a nagyszámú bizonyíték részben ebben a bizonyítékban egyesül, ezért hát mindegyiket a bizonyíték egy elemének tekinthetjük.

Bevezető

Ó, ember! Tisztában kell lenned azzal, hogy vannak bizonyos kifejezések, amelyeket gyakran használnak, és amelyek a hitetlenség jelei. A hívők is használják ezeket, anélkül, hogy tudatában lennének jelentésüknek. Megmagyarázzuk a legfontosabbakat közülük.

Az első: „Bizonyos okok hozták létre.”

A második: „Saját magát alakítja ki; létrejön, majd pedig megszűnik a létezése.”

A harmadik: „Természeti jelenség; a Természet teszi szükségszerűvé és alkotja meg.”

Mivel az élőlények léteznek, és ezt nem lehet tagadni, és mivel minden élőlény bölcs és művészi módon jön létre, és mivel egyikük sem áll az idő felett, hanem folyamatosan megújul, ezért hát, ó, igazság meghamisítói, muszáj azt mondanotok, hogy a világban jelen lévő okok teremtik az élőlényeket, például ezt az állatot; vagy mondhatjátok, hogy az okok összejátszásnak eredményeképpen jön létre, vagy hogy saját maga alakítja ki magát. Vagy pedig mondhatjuk azt, hogy a Mindenható, a Dicsőséges hatalma által teremtetik meg.

Mivel a józan ész nem találhat más okot e négyen kívül, ha az első háromról döntő módon bebizonyítjuk, hogy lehetetlen, érvénytelen és abszurd, akkor a negyedik út, az Isteni Egyedülvalóság útja szükségszerűen és magától értetődően, minden kétség vagy gyanakvás felett állva igaznak bizonyul.

Az első út

Ez abból áll, hogy azt képzelik, hogy a dolgok, teremtmények létrejötte, kialakulása a Világmindenségben rejlő okok összejátszásával történik.

Csak hármat említünk meg nyilvánvaló lehetetlenségei közül.

Az első lehetetlenség

Képzeld el, hogy van egy gyógyszertár, amelyben tégelyek és fiolák százai vannak, különböző anyagokkal töltve. Hatékony gyógyitalra és hatásos orvosságra van szükség ezekből az alapanyagokból. Elmegyünk hát a gyógyszertárba, és látjuk, hogy bőségben, ám nagy változatosságban találhatók meg az alapanyagok. Megvizsgáljuk mindegyik gyógyitalt, és azt látjuk, hogy az összetevők különböző, ám gondosan meghatározott arányban vannak jelen bennük minden tégelyből és fiolából, egyikből egy gramm, a másikból három, megint másikból hét, és így tovább. Ha egy grammal több vagy kevesebb lenne valamelyikből, a gyógyital nem működne, és nem fejtené ki különleges hatását. Aztán megvizsgáljuk az orvosságot. Összetevői megint csak egy gondosan meghatározott arányban származnak a tégelyekből, úgy, hogy ha csak egy szemernyivel több vagy kevesebb lenne, a gyógyszer elvesztené különleges tulajdonságait.

Bár az összetevők több mint ötven tégelyből származnak, mindegyik különböző mértékben és arányban lett véve belőlük.

Lehetséges vagy valószínű-e, hogy a tégelyeket és fiolákat leverte helyükről valami különleges esemény vagy hirtelen feltámadó szél, és mindegyikből pont akkora mennyiség ömlött ki, amennyire szükség volt, aztán ezek az anyagok elrendezték saját magukat, és orvossággá álltak össze? Létezik-e ennél lehetetlenebb, abszurdabb, babonásabb gondolat? Ha a szamár beszélni tudna, még az is azt mondaná: „Ezt a gondolatot én nem fogadom el!”, és elvágtatna!

Hasonlóképpen, minden egyes élőlényt hasonlíthatunk a példában említett gyógyitalhoz, és minden növényt az orvossághoz. Mert olyan anyagokból állnak, amelyek a legpontosabb mértékben lettek véve számtalan és nagyon különböző összetevőből. Ha ezt az okoknak és elemeknek tulajdonítjuk, és azt mondjuk: „Ezt az okok hozták létre”, az százszorosan értelmetlen, lehetetlen és abszurd, mintha csak azt állítanánk, hogy a gyógyszertárban a gyógyszerek úgy jöttek létre, hogy a fiolákat véletlenül leverte valaki a polcról.

Röviden: A Világmindenség hatalmas gyógyszertárában a nélkülözhetetlen hozzávalók, amelyeket az Isteni Elrendelés, a Mindenható, az Örökkévaló rendelése mér ki, csak határtalan bölcsesség, végtelen tudás és mindent átfogó akarat által jöhetnek létre. Az a szerencsétlen ember, aki azt állítja, hogy a vak, süket, megszámlálhatatlan mennyiségű elemek munkájaként, az okok és a természet által jönnek létre; és az az ostoba képzelgő, aki szerint ez a csodálatos orvosság saját magát öntötte a padlóra, amikor a fiolákat leverték, és kikeverte saját magát, bizony híján van az értelemnek, és logikátlan dolgot állít. Valójában az ilyen tagadás és hitetlenség értelmetlen abszurditás.

A második képtelenség

Ha nem a Hatalmasnak és Dicsőségesnek tulajdonítunk mindent, Aki az Egyetlen Egyedülvaló, hanem az okoknak, az szükségszerűvé teszi, hogy a Világmindenségben jelen lévő elemek és okok közül sok beleavatkozzék minden élő teremtmény létezésébe. Márpedig az, hogy a különböző és kölcsönösen szembenálló okoknak saját akaratukból egyesülniük kellene, tökéletes rendben, kifinomult egyensúlyban és teljes együttműködésben egy egészen apró teremtmény, mint például egy légy testében, olyan nyilvánvaló képtelenség, hogy bárki, akinek csak egy porszemnyi tudata van, azt mondaná: ez képtelenség, nem lehetséges!

A légy apró teste kapcsolódik a Világmindenségben fellelhető elemek és okok legtöbbjéhez, valójában azok összegzése. Ha nem az Örökkévalóság előttől Létezőnek, a Hatalmasnak tulajdonítjuk, akkor maguknak az anyagi okoknak kell jelen lenniük a légy közvetlen közelében, sőt, mind be kell hatolniuk aprócska testébe, még szemének minden egyes sejtjébe is, amelyek testének miniatűr leképezései.

Mert ha egy ok anyagi természetű, szükségszerűen jelen kell lennie okozatának közvetlen környezetében és abban magában is. Ennek alapján pedig el kellene fogadnunk, hogy a Világmindenség valamennyi összetevője és eleme fizikailag jelen van abban az aprócska sejtben, egy olyan helyen, amely még a csápja hegyéhez viszonyítva is kicsi, és hogy gazdaként harmóniában működnek együtt.

Az ilyen gondolkodás még az ostoba szofistákra is szégyent hozna!

A harmadik képtelenség

Elfogadott szabály, hogy اَل۟وَاحِدُ لَا يَص۟دُرُ اِلَّا عَنِ ال۟وَاحِدِ „ha egy lény egységes, akkor csak egyetlen lénytől, egy kézből származhat”. Különösképpen, ha magas szintű élet nyilvánul meg benne, tökéletes rendben és érzékeny egyensúlyban, magától értetődően bizonyítja, hogy nem számos különböző kézből származik, amelyek zavar és konfliktus oka lennének, hanem a Mindenható, a Bölcs kezéből ered. Ezért egy ilyen egységes, rendezett, kiegyensúlyozott lényt a megszámlálhatatlan, élettelen, tudattalan, agresszív, tudatlan, kaotikus, vak és süket természeti erőknek tulajdonítani, amelyek vaksága és süketsége csak növekszik, ha egyesülnek, és a többi végtelen számú lehetőség közé keverednek, ugyanolyan értelmetlen lenne, mint elfogadni az összes megszámlálhatatlan lehetőséget egyszerre.

Ha ezt a képtelenséget nem nézzük, és feltételezzük, hogy az anyagi okoknak vannak okozataik, ezek az okozatok akkor is csak közvetlen érintkezés által következhetnek be. A természeti erők azonban csak az élőlények külsejével képesek érintkezni. Mégis azt figyelhetjük meg, hogy ezeknek a lényeknek a belseje, ahová az anyagi okok nem érnek el, és amit nem képesek megérinteni, tízszer kifinomultabb, rendezettebb és tökéletesebb, mint a külseje.

Ezért, bár a legkisebb élő teremtmények, amelyek túl aprók ahhoz, hogy az anyagi okok megérinthessék őket, sőt, még a külsejüket sem érinthetik, teremtésüket és művészi voltukat tekintve még különlegesebbek, mint a nagyobb teremtmények, ezeket az élettelen, tudatlan, durva, távoli, hatalmas, egymással szembenálló, süket és vak okoknak tulajdonítani annyiszor süketség és vakság, mint az összes élőlény együttes száma.

A második út

Ezt a „saját magát alakítja” kifejezés jellemzi.

Ez is számos képtelenséget foglal magába, és sok szempontból abszurd és lehetetlen. Itt három példát mutatunk be ezekre a képtelenségekre.

Az első képtelenség

Ó, te makacs tagadó! Énközpontúságod oly makaccsá tett, hogy valamilyen módon úgy döntöttél, száz képtelenséget fogadsz el egyszerre. Mert te magad is egy élőlény vagy, és nem valami élettelen, soha nem változó anyag. Olyan vagy, mint egy különösen jól szervezett gépezet, amelyet folytonosan megújítanak, és egy csodálatos palota, amely állandó átalakításon megy át. Tested részecskéi szünet nélkül működnek. Tested kapcsolatban és kölcsönhatásban áll az egész Világmindenséggel, különös tekintettel az ellátásra és a faj fennmaradására, és a benne működő részecskék ügyelnek arra, hogy ne borítsák fel ezt a kölcsönhatást, ne szakítsák meg ezt a kapcsolatot. Ilyen gondosan végzik munkájukat, mintha csak számításba vennék az egész Világmindenséget. Látják a benne elfoglalt helyedet, és annak megfelelően töltik be szerepüket. Külső és belső érzékszerveidnek előnyük származik az általuk elfoglalt szerepből.

Ha nem fogadod el, hogy a testedben működő részecskék olyanok, mint valami apró hivatalnokok, amelyek az Örökkévaló, a Hatalmas törvényének megfelelően mozognak, vagy egy hadsereg, vagy az Isteni Elrendelés tollának írása, amelyben minden részecske egy-egy tollvonás, egy-egy, a Hatalom tollával írott pont, akkor a szemed minden egyes részecskéjében egy különálló szem kellene, hogy legyen, hogy láthassa minden testrészedet és magát a Világmindenséget, amellyel kapcsolatban állsz. Ezen felül minden egyes részecskének száz zseni tudásával felérő intelligenciát kellene tulajdonítanod, amely elegendő ahhoz, hogy ismerjék a múltadat és jövődet, őseidet és leszármazottaidat, létezésed minden elemének eredetét, és ellátásod minden forrását.

Ezer Platón intelligenciáját tulajdonítani egy hozzád hasonló ember minden egyes sejtjének, akinek egy porszemnyi intelligenciája sincs, bizony ezerszeresen ostoba hiedelem lenne!

A második képtelenség

Lényed az ezerkupolájú csodálatos palotához hasonlít, amelyben a kövek felfüggesztve, támasz nélkül állnak össze. Sőt, lényed ezerszer csodálatosabb, mint egy ilyen palota, mert létezésed palotája folyamatosan, tökéletes rendben megújul. Valóban csodálatos lelkedet, szívedet, és egyéb kifinomult képességeidet nem tekintve, minden egyes testrészed önmagában a palota egy-egy kupolás szárnyára emlékeztet. Akár a kupola építőkövei, a részecskék tökéletes egyensúlyban és rendben állnak össze, bizonyítva, hogy a szem vagy a nyelv például önmagában is csodálatos épület, kiemelkedő műalkotás, a hatalom csodája.

Ha ezek a részecskék nem olyanok lennének, mint a Világmindenség építőmesterének parancsára hallgató hivatalnokok, akkor minden egyes részecske egy időben lenne teljes mértékben alárendelve a test összes többi részecskéjének, és teljes mértékben domináns lenne felettük; egyenlő mindegyikkel, és domináns pozícióját tekintve szemben is állna velük; eredete és forrása a legtöbb tulajdonságnak, amelyek csak a Szükségszerűen Létezőre vonatkoznak, és rendkívül korlátozottak; és abszolút formájában, és tökéletesen elrendezett egyedi műalkotás formájában, amely, az Egyedülvalóság misztériuma által, csakis az Egyetlen Egyedülvaló alkotása lehet.

Akiben csak egy atomnyi tudatosság is van, megértheti, hogy milyen nyilvánvaló képtelenség az, hogy ilyen művészetet tulajdonítsanak azoknak a részecskéknek.

A harmadik képtelenség

Ha létezésedet nem az örökké Létező Mindenható tolla „írta”, hanem helyette a természet és anyagi okok nyomtatták, akkor a természetnek annyi nyomdája kell legyen, amennyi felér nemcsak tested sejtjeinek számával, hanem kombinációinak ezreivel, amelyek koncentrikus körökbe vannak rendezve.

Mert például amikor a kezükben tartott könyv megíródik, egyetlen toll megírhatja írója tudására hagyatkozva. Ha viszont nem megírta valaki, és nem az író tollának tulajdonítjuk, és azt mondjuk, hogy saját magától létezik, vagy a természetnek tulajdonítjuk, akkor szükségessé válna, hogy a könyv minden egyes betűje számára létezzen egy külön nyomóforma, hogy ki lehessen nyomtatni. A nyomdában is léteznie kell formának az ábécé minden egyes betűje számára, hogy a könyv betűi létrejöhessenek általa – egyetlen toll helyett a könyvhöz annyi tollra lenne szükség, amennyi betűinek száma.

Mint láthatjuk, előfordul, hogy e betűk közül egy egész oldal íródik le egyetlen hatalmas betűvel, apró tollal és finom kézírással, ebben az esetben ezer tollra lenne szükség egyetlen betűhöz. Ha a tested formáját ölti, koncentrikus körökben egymás köré épülő minden összetevőjével, akkor külön nyomóforma kellene minden egyes körnek, minden összetevőnek, annyi, ahány kombinációban előfordulhatnak.

Hát látod, ha azt állítod, hogy ez az állítás, amely száz képtelenséget tartalmaz, lehetséges, akkor ha nem egyetlen tollnak tulajdonítjuk, akkor ezeknek a jól elrendezett, hibátlan tollaknak és nyomóformáknak az elkészítéséhez további tollakra és formákra van szükség, annyira, mint az eredetiek száma. És azokat is el kellene valahogy készíteni, és azoknak is rendszerezettnek, művészien kialakítottnak kell lenniük. És így tovább, a végtelenségig folytathatnánk.

Értsd hát meg te is! Ez a fajta gondolkodásmód annyi képtelenséget és babonát tartalmaz, mint tested sejtjeinek száma. Ó, te, aki tagadod Allahot! Lásd meg ezt, és hagyj fel a tévelygéssel!

A harmadik út

„A természet teszi szükségszerűvé, a természet hozza létre”.

Ez a kijelentés számos képtelenséget tartalmaz. Ezekből hármat mutatunk be példákkal.

Az első képtelenség

Ha a teremtményekben, kiváltképp az élő teremtményekben megfigyelhető művészetet és kreativitást nem az Isteni Rendelés tollának, és az öröktől fogva létező Nap fényének tulajdonítjuk, hanem helyette a természetnek és vak, süket és nem gondolkodó erőinek, szükségszerűvé válik, hogy a természetnek mindenben meglegyenek a gépei és nyomdái a teremtéshez, vagy hogy mindenben meglegyen a hatalom és bölcsesség, hogy teremtsen, és a Világmindenséget irányítsa. Ennek oka a következő:

A Nap megnyilvánulása és tükörképe megjelenik minden kis üvegszilánkban és vízcseppben a Föld felszínén. Ha ezeket az aprócska, tükröződő Napokat nem az égen látható Napnak tulajdonítjuk, akkor szükségszerűen el kell fogadnunk minden egyes, gyufafejnél is kisebb üvegdarabban egy valós Nap létezését, amely rendelkezik a Nap minden tulajdonságával, és kis mérete ellenére mély jelentéssel bír; tehát el kell fogadnunk, hogy annyi Nap létezik, ahány üvegdarab.

Pontosan ugyanígy, ha a létező dolgokat és az élő teremtményeket nem közvetlenül az öröktől fogva létező Nap Nevei megnyilvánulásának tulajdonítjuk, el kell fogadnunk, hogy minden egyes teremtményben, főleg az élőkben, ott van egy természet, egy erő, vagy egyszerűen egy istenség, amely végtelen hatalommal és akarattal, tudással és bölcsességgel bír. Ez a gondolat a Világmindenség képtelenségei közül a legabszurdabb és legbabonásabb! Azt demonstrálja, hogy az az ember, aki a Teremtő teremtésben megnyilvánuló művészetét valamiféle elképzelt, jelentéktelen, tudattal nem bíró természetnek tulajdonítja, még az állatoknál is kevésbé van tudatában az igazságnak.

A második képtelenség

Ha a legjobban elrendezett és megformált, bölcsen és művészien alakított teremtményeket nem a végtelenül Hatalmasnak és Bölcsnek tulajdonítjuk, hanem a természetnek, akkor minden egyes homokszemben annyi gyár és nyomda kell hogy legyen, mint egész Európában együttvéve, hogy minden homokszem a számtalan virág és gyümölcs létrejöttének eszköze lehessen, amelyeknek műhelyéül és eredetéül szolgál.

A virágok magvait elvetik egy tál földbe, amely virágcserépül szolgál nekik. A tál földben olyan képesség lakozik, amely az összes belé vetett virágnak más és más alakot és formát ad.

Ha ezt a képességet nem a Dicsőségesnek, a Mindenhatónak tulajdonítjuk, akkor ez csak úgy történhetne meg, ha a tál földben minden egyes virág számára létezne egy anyagtalan, eltérő és természetes gép.

Ez azért van, mert az anyag, amelyből a magok, mint például a hímivarsejt és a petesejt felépülnek, ugyanaz. Vagyis az oxigén, hidrogén, szén és nitrogén rendezetlen, formátlan, kenőcsszerű keverékéből állnak. Ezzel együtt, mivel a levegő, víz, hő és fény szintén egyszerű, tudattalan, és egyformán áramlik mindenre, az a tény, hogy a virágok a legtökéletesebb művészi rendben hajtanak ki a földből, egyértelműen és szükségszerűen megkívánja, hogy a földben annyi gyár és nyomda kell hogy legyen, mint egész Európában együttvéve, hogy elkészíthessék ezt a nagy számú élő szövetet és ezerféle hímzett kelmét.

Láthatod hát, hogy a naturalisták hitetlen gondolkodása mily messzire tévedt a józan ész birodalmától. És bár azok az ostoba képmutatók, akik a természetet hiszik teremtőnek, a „tudomány és józan gondolkodás embereinek” nevezik saját magukat, nézd csak, hogy milyen távol áll gondolkodásmódjuk a józan észtől és tudománytól, hogy egy semmiképpen sem lehetséges babonás hiedelmet választottak útjuknak. Nézd csak, és nevess rajtuk!

Ha azt kérdezed: Ha ilyen hihetetlen képtelenségekkel és legyőzhetetlen nehézségekkel jár az, ha a teremtményeket a természetnek tulajdonítják, hogyan válnak semmivé ezek a képtelenségek és nehézségek, ha az Egyetlennek, a fohászok örök Birtokosának tulajdonítjuk őket? Hogyan változik a nehéz képtelenség egyszerű szükségszerűséggé?

A válasz: Az Első Képtelenségben láthattuk, hogy a Nap tükörképei könnyedén és nehézség nélkül jelenítik meg a Nap sugarait és hatását az aprócska, képzeletbeli Napok által mindenben, a legkisebb élettelen részecskétől a leghatalmasabb óceánig. Ha minden egyes részecske Nappal való kapcsolatát elvágják, akkor el kell fogadnunk, hogy létezhet egy valóságos Nap minden egyes apró részecskében – ez pedig oly nehéz, hogy már lehetetlennek minősül.

Hasonlóképpen, ha minden egyes teremtményt az Egyetlennek, a fohászok örök Birtokosának tulajdonítunk, minden, ami az egyes teremtményeknek szükséges, eljuthat hozzájuk ezen a kapcsolaton keresztül, olyan egyszerűen és könnyedén, hogy az már a szükségszerűség szintjére emelkedik.

Ha a kapcsolatot elvágják, és minden teremtmény elbocsáttatik pozíciójából, mint egy megbízás nélküli hivatalnok, és a természetre és saját magára utalva marad, akkor azt kell feltételeznünk, hogy százezer akadályon és nehézségen keresztül, már a lehetetlenség fokát elérve, a vak természetben olyan hatalom és bölcsesség van, amellyel megteremti és irányítja a Világmindenséget, hogy képes legyen létrehozni egy élőlény, például egy légy csodálatos gépezetét, amely önmagában a Világmindenség összefoglalása. Ez nem csak egyszerűen, hanem ezerszeresen lehetetlen.

Röviden: Ahogy lehetetlen és eleve kizárt, hogy a szükségszerűen Létezőnek társa vagy Hozzá hasonló legyen Lényegét tekintve, ugyanúgy lehetetlen és eleve kizárt, hogy mások beavatkozzanak az Ő uralmába, vagy a teremtésbe.

Ami a Második Képtelenségbe foglalt nehézségeket illeti, mint a Risale-i Nur számos részében bizonyítottuk, ha mindent az Egyedülvalónak tulajdonítunk, akkor minden dolog olyan egyszerűvé és problémamentessé válik, mintha csak egyetlen dolog lenne. Míg ha az anyagi okoknak és a természetnek tulajdonítjuk őket, egyetlen dolog is olyan nehézzé válik, mint minden dolog együttvéve. Ezt számos döntő bizonyítékkal támasztottuk alá, amelyek közül egyet az alábbiak szerint foglalunk össze.

Ha egy ember katonaként vagy hivatalnokként kapcsolatban áll egy királlyal, a kapcsolat ereje miatt olyan feladatokat is végrehajthat, amelyek messze meghaladják az ő egyedi erejét. Esetenként akár még egy ellenséges királyt is foglyul ejthet saját királya nevében. Mert neki magának nincsenek meg a felszerelései és erőforrásai, amelyek feladata teljesítéséhez szükségesek, és nem is szükséges, hogy így legyen. A kapcsolat miatt a király kincstára és hadserege, amelyek mögötte állnak és támogatják, biztosítják felszerelését és erejének forrását. Mondhatnánk úgy is, hogy végrehajtott feladatai lehetnek oly grandiózusak is, mint a király ügyei, és olyan hatalmasak, mint egy egész hadsereg cselekedetei.

Valójában hivatalnoki pozíciójánál fogva egyetlen hangya elpusztította Fáraó palotáját. Ez által a kapcsolat által egy légy megölte Nimródot. És ez által a kapcsolat által egy búzaszem méretű fenyőmagból egy hatalmas fenyőfa minden része kifejlődik.

Ha a kapcsolat elvágatna, és az ember elbocsáttatna hivatalnoki pozíciójából, neki magának kellene vállára vennie minden felszerelését, és előteremtenie a feladataihoz szükséges minden erőt. Akkor csak olyan feladatokat lenne képes elvégezni, amelyek arányban állnak a magával cipelt felszerelésével és saját erőforrásával. Ha ebben az esetben a korábbihoz hasonló könnyedséggel akarná feladatait végezni, akkor a hátára kellene vennie egy egész hadsereget, és a király gyárainak minden készletét és felszerelését. Még a bohócok, akik az emberek nevettetésére történeteket találnak ki, is szégyellenék az ilyen képtelen gondolatot!

Röviden: Minden létezőt a szükségszerűen Létezőnek tulajdonítani annyira könnyű, hogy már szükségszerű. De teremtésüket a természetnek tulajdonítani olyan nehéz, hogy az már lehetetlen, és kívül esik a józan ész birodalmán.

A harmadik képtelenség

Az alábbi két hasonlat, amelyek a Risale-i Nur más fejezeteiben is megtalálhatók, magyarázza ezt a képtelenséget.

Egy civilizálatlan vadember belépett egy palotába, amely az üres sivatag közepén épült, és a civilizáció minden gyümölcsével fel volt ékesítve. Megnézte a belsejét, és ezernyi jól elrendezett, művészien kialakított tárgyat látott. Civilizálatlansága és az intelligencia hiánya miatt azt mondta: „Ehhez senkinek nem lehet semmi köze kívülről, biztos a benn található tárgyak egyike alakította ki és rendezte el ezt az egész helyet és mindent, ami benne van!”, és elkezdett vizsgálódni. Azonban bármelyik tárgyra is nézett, még a tanulatlan gondolkodásmódjával sem tudta elképzelni, hogy az hogyan hozhatta létre az összes többi dolgot.

Később talált egy jegyzetfüzetet, amelyben le volt írva az egész palota építésének terve és programja, minden benne lévő dolog jegyzéke és irányításának szabályai. De bizony, a kézzel, szemmel vagy eszközökkel nem rendelkező jegyzetfüzet sem volt képes arra, hogy megépítse és feldíszítse a palotát, ahogy a többi benne található dolog sem. De mivel látta, hogy a többi tárgyhoz viszonyítva egyedül a jegyzetfüzet állt kapcsolatban az egész palotával, abban az értelemben, hogy magába foglalta minden elméleti törvényét, muszáj volt azt mondania: „Szóval ez a jegyzetfüzet az, ami megtervezte, elrendezte és feldíszítette ezt a palotát, kialakította és a helyükre tette mindezeket a tárgyakat!” Így tanulatlanságát nevetséges fecsegésre cserélte.

Pontosan úgy, mint ebben a hasonlatban, az a tudatlan, aki a naturalista gondolkodásmódot fogadja el, amely tagadja Allahot, belépett a Világmindenség palotájába, amely végtelenül jobban szervezett, tökéletesebb és számosabb csodálatos példát tartalmaz a bölcsességre, mint a hasonlatban szereplő palota. Nem gondolva, hogy mindez a szükségszerűen Létező műalkotása, aki kívül esik a lehetőségek szféráján, látta az Isteni Törvényeket és az uralkodói művészet összefoglalását, amelyek olyanok, mint a tábla a lehetőségek birodalmában, amelyre az Isteni Elrendelés íratik fel és töröltetik le, és mint az isteni hatalom törvényeit tartalmazó, állandóan változó jegyzetfüzet, és amelynek óriási tévedésből és hibából a „természet” nevet adták, és azt mondta:

„Ezeknek a dolgoknak kell, hogy legyen valami kiváltó oka, és semmi más nem áll kapcsolatban minden mással, csak ez a jegyzetfüzet. Igaz ugyan, hogy a józan gondolkodás semmiképpen sem fogadhatja el, hogy ez a nem látó, tudattalan és hatalommal nem bíró jegyzetfüzet véghezvihetné a teremtést, amely az abszolút uralom műve, és véghezviteléhez végtelen hatalomra van szükség. De mivel én nem ismerem el az Örökkévaló Alkotót, a legvalószínűbb magyarázat az, hogy a jegyzetfüzet hozta létre, és hozza létre, ezért hát ezt fogom mondani!”

Amire mi azt feleljük:

Ó, te szerencsétlen tévelygő! Ostobaságod minden elképzelhetőt felülmúl. Emeld ki fejedet a természet mocsarából, és nézz körül! Lásd meg a Dicsőséges Teremtőt, Akiről az atomoktól a bolygókig minden tanúságot tesz saját nyelvén, és Akire ujjukkal mutatnak! Lásd meg az öröktől fogva létező Írnok megnyilvánulását, Aki a palotát alakítja, és Aki leírta programját a jegyzetfüzetbe! Tanulmányozd az Ő rendelését, hallgass a Kegyes Koránra! Menekülj meg eszelős félrebeszélésedtől!

A második hasonlat:

Egy falusi fajankó egy csodálatos palota udvarára ért, és egy tökéletesen szervezett hadsereg gyakorlatozását látta. Látott egy ezredet, egy századot és egy szakaszt, vigyázzba álltak, majd pihentek, meneteltek, és parancsra tüzet nyitottak, mintha csak egyetlen katona lettek volna. Faragatlan, egyszerű elméje nem volt képes felfogni, ezért tagadta, hogy egyetlen parancsnok adta volna ki a parancsokat az ország törvényeinek és a király rendeleteinek megfelelően, ezért azt képzelte, hogy a katonák zsinórokkal vannak egymáshoz kötve. Arra gondolt, hogy milyen csodálatos zsinór lehet ez, és le volt nyűgözve.

Később folytatta útját, amíg egy gyönyörű, a Hagia Szophiához hasonló mecsethez ért. A pénteki ima idején lépett be, és látta, ahogy a muszlimok felállnak, meghajolnak, leborulnak és ülnek, egyetlen ember hangját követve. Mivel nem értette a saríát, amely anyagtalan, kinyilatkoztatott törvényekből áll, sem a Törvényadó parancsából fakadó elméleti törvényeket, úgy képzelte, hogy a gyülekezet fizikai zsinórokkal van egymáshoz kötve, és ez a csodás zsinór uralkodik felettük, és mozgatja őket bábokként. Majd, miután kitalálta ezt az ötletet, amelyen még a legostobábbak is hangosan nevetnének, továbbment útján.

Akárcsak ebben a hasonlatban, a tagadást és puszta állatiasságot jelentő materialista gondolkodást elfogadó ateista belépett a Világmindenségbe, amely az Örökkévaló Uralkodó katonai tábora megszámlálhatatlan csapatai számára, és az imádat örökkévaló Tárgyának jól elrendezett mecsete. Azt képzelte, hogy az Örökkévaló Uralkodó bölcsességéből fakadó, a Világmindenséget irányító anyagtalan törvényeknek anyagi és fizikai létezése van. Feltételezte, hogy a kizárólagos uralom elméleti törvényei, a nagyobb saría, a teremtés saríája, amelyek anyagtalanok és csak tudás formájában léteznek, külső, anyagi és fizikai létezéssel is bírnak. De az, hogy az Isteni Hatalom helyébe állítja ezeket a törvényeket, amelyek a tudás és beszéd isteni tulajdonságából fakadnak, és csak tudásként léteznek, és ezeknek tulajdonítja a teremtést, majd pedig a „természet” elnevezést ragasztja rájuk, és az erőt, amely pusztán az Isteni Hatalom megnyilvánulása, függetlennek és a hatalom mindenható birtokosának ítéli, ezerszer nagyobb tudatlanság, mint az, amiről a hasonlatban van szó.

Röviden: A képzeletbeli és megfoghatatlan dolog, amit a naturalisták „természetnek” neveznek, ha van is külső valósága, legfeljebb alkotás lehet, nem lehet az Alkotó. Hímzés, és nem a Hímző. Parancsok gyűjteménye, és nem lehet a parancsok Kiadója. A teremtés törvényeinek összessége, nem pedig a Törvényhozó. Teremtett függöny Allah méltósága előtt, és nem lehet a Teremtő. Passzív és létrehozott dolog, ezért nem lehet a kreatív Létrehozó. Törvény, nem pedig hatalom, és nem is bírhat hatalommal. Befogadó, nem pedig a forrás.

Következtetés: Mivel a teremtmények léteznek, és ahogy ennek az értekezésnek az elején kijelentettük, az elme nem képes más magyarázatot találni a teremtmények létrejöttére a fentebb említett négyen kívül, amelyek közül háromról bebizonyítottuk ebben a három Képtelenségben, hogy lehetetlen és abszurd, így szükségszerűen és magától értetődően a negyedik út, az Isteni Egyedülvalóság útja az, amelyet döntő módon alátámasztottunk. A negyedik út, az írás elején idézett ájának megfelelően:

اَفِى اللّٰهِ شَكٌّ فَاطِرِ السَّمٰوَاتِ وَال۟اَر۟ضِ

„Lehet-e bármi kétség Allahhal, az egek és a föld Teremtőjével kapcsolatban?”

egyértelműen bizonyítja, hogy nincs helye kétségnek vagy bizonytalanságnak a szükségszerűen Létező istenségével kapcsolatban, és hogy minden dolog közvetlenül az Ő hatalmának kezéből ered, és hogy az egek és a föld az Ő uralma alatt áll.

Ó, anyagi okok és a természet szerencsétlen imádója! Mivel a természet, mint minden dolog, teremtett, hiszen tele van művészettel és állandóan megújul, és az okozathoz hasonlóan minden dolog látszólagos oka is teremtett, és mivel minden dolog létezéséhez rengeteg felszerelésre és eszközre van szükség, muszáj, hogy létezzen egyvalaki, Aki az abszolút hatalom Birtokosa, Aki a természetet megteremti, és a látszólagos okokat létrehozza. És ez az abszolút Hatalmas nem szorul tehetetlen közvetítőkre, amelyek osztozhatnának az Ő uralmában és teremtésében. Ő közvetlenül egyszerre teremti meg az okot és az okozatot. És bölcsességét és Neveinek megnyilvánulását bizonyítandó, a renden és egymásutániságon keresztül látszólagos ok-okozati viszonyt hozva létre, a természetet hatalma kezének fátylává teszi, hogy annak tulajdonítsuk a látszólagos hibákat, nehézségeket és hiányosságokat, és az Ő méltósága megőriztessen.

Könnyebb-e az órásmesternek az, hogy elkészítse az óra fogaskerekeit, majd elrendezze és beszerelje őket az órába? Vagy az lenne könnyebb, hogy egy csodálatos gépezetet építsen be minden egyes fogaskerékbe, majd az óra elkészítését ezekre az élettelen fogaskerekekre bízza? Nem esne az kívül a lehetséges dolgok birodalmán? Döntsd el te magad pártatlan gondolkodással, és mondd meg!

És könnyebb-e az írnoknak, hogy összeszedje a tintát, a tollat és a papírt, és ő maga megírja a könyvet? Vagy egyszerűbb lenne az, hogy a tintában, tollban és papírban írógépeket hozzon létre, amihez nagyobb művészetre és több vesződségre lenne szükség, mint magának a könyvnek a megírásához – és másik könyv megírásához nem is lehetne használni őket – majd pedig azt mondaná a tudattalan gépeknek: rajta, írjatok, és ő maga nem avatkozna közbe? Nem lenne-e ez százszor nehezebb, mint ha ő maga megírná a könyvet?

Ha azt mondod: Igen, százszor nehezebb létrehozni egy gépet, amely megírja a könyvet, mint ha az ember saját maga írná meg. De vajon bizonyos szempontból nem könnyebb-e, hiszen a gépezet utána számos példányt tudna megírni ugyanabból a könyvből?

A válasz: Az Ő korlátlan hatalma által az Örökkévaló Írnok folyamatosan megújítja Neveinek megnyilvánulásait, hogy új és új módon jelenítse meg őket. És e folyamatos megújítás által teremti meg a dolgok egyéniségét és különleges tulajdonságait, úgy, hogy egyetlen levele vagy könyve sem lehet ugyanolyan, mint bármely más könyv. Mindenesetre mindegyik más és más tulajdonságokkal fog bírni, hogy más és más jelentést fejezzen ki.

Ha van szemed, tekints az emberi arcra: látni fogod, hogy Ádám (a.s.) idejétől a mai napig, sőt, az Örökkévalóságig, annak ellenére, hogy legfontosabb szervei ugyanazok, minden arcon van olyan jegy, ami a többi arctól megkülönbözteti – ez tagadhatatlan tény.

Ezért minden arcot tekinthetünk egy-egy különböző könyvnek. Ahhoz, hogy a műalkotás létrejöjjön, különböző íróeszközökre, előkészületekre és kompozíciókra van szükség. És az anyagok összegyűjtéséhez és elhelyezéséhez, és ahhoz, hogy mindegyik létezésébe minden szükséges be legyen illesztve, különböző műhelyre lesz szükség.

Még ha tudtuk is, hogy ez lehetetlen, feltételeztük, hogy a természet a nyomda. De az összeállítástól és a nyomtatástól eltekintve, amelyek a nyomda feladatai – vagyis a szöveget egy bizonyos sorrendbe rendezni – egy élőlény testét alkotó anyagokat, amely megteremtése százszor nehezebb, mint az összeállítás és elrendezés, egy bizonyos arányban és sorrendben kell megteremteni, összegyűjteni a Világmindenség legtávolabbi sarkaiból, és a nyomda rendelkezésére bocsájtani. Mindezek véghezviteléhez szükség van a Hatalmas hatalmára és akaratára, Aki a nyomdát megteremti. Vagyis, a nyomdával kapcsolatos elmélet teljesen értelmetlen képzelgés.

Tehát, akárcsak az órára és a könyvre vonatkozó hasonlat esetében, a Dicsőséges Teremtő, Aki mindenek felett hatalmas, megteremtette az okokat, és ugyanúgy megteremti az okozatokat is. Az Ő bölcsessége által az okozatot az okhoz köti. Az Ő akarata által megnyilvánulást határozott meg a nagyobb saría, a teremtés saríája számára, amely a Világmindenség minden mozgására vonatkozó törvényekből áll, és meghatározza a teremtmények természetét, ami csak tükörként szolgál a dolgokban való megnyilvánuláshoz, csak annak tükörképe. És az Ő hatalma által megteremtette az arcát annak a természetnek, amely külső létezést kapott, és megteremtette a dolgokat abban a természetben, és egymással vegyítette őket.

Könnyebb elfogadni ezt a tényt, amely számtalan racionális bizonyíték következménye – valójában nem vagyunk-e kénytelenek elfogadni? – mint rávenni az okoknak nevezett fizikai dolgokat és a természetet, amelyek élettelenek, tudattalanok, teremtettek, megformáltak és egyszerűek, hogy biztosítsák a számtalan eszközt és felszerelést, ami minden egyes dolog létezéséhez szükséges, és hogy vigyék véghez mindazt, ami bölcsen és jól megkülönböztethetően véghez vitetik? Nem esik-e ez teljességgel kívül a lehetséges dolgok birodalmán? Rád hagyjuk a kérdést, hogy logikátlan elméddel döntsd el!

A hitetlen természet-imádó így felelt:

„Mivel arra kértél, hogy legyek őszinte és racionális, be kell vallanom, hogy a tévelygés, amelyet eddig követtem, nemcsak többszörös lehetetlenség, hanem rendkívül ártalmas és taszító is. Akinek csak egy morzsányi tudatossága is van, megértheti a fenti elemzésből, hogy a teremtés aktusát okoknak és a természetnek tulajdonítani kizárt és lehetetlen. Egyértelmű és szükségszerű, hogy minden dolgot közvetlenül a szükségszerűen Létezőnek tulajdonítsunk. Azt mondom: „HÁLA LEGYEN ALLAHNAK A HITÉRT!”, és hiszek Benne.

Egyetlen kétségem maradt:

Hiszem, hogy a Mindenható Allah a Teremtő, de mit árthat az az Ő kizárólagos uralmának, ha kisebb okoknak is van szerepük egyes lényegtelen dolgok megteremtésében, és ezáltal egy kevés dicséretet és elismerést szereznek maguknak? Csökkentené-e ez bármiben is az Ő uralmát?

A válasz: Mint azt a Risale-i Nur többi részében egyértelműen bebizonyítottuk, az uralkodóság ismérve az, hogy elutasít mindenféle beavatkozást. A legjelentéktelenebb uralkodó vagy hivatalnok sem tűri el még a saját fia beavatkozását sem uralkodásába. Annak ellenére, hogy kalifák voltak, egyes elvakult szultánok megölették a saját ártatlan fiaikat is, alaptalan félelmüktől hajtva, hogy a fiúk megpróbálnak beavatkozni uralkodásukba. Ez a tény bizonyítja, hogy milyen alapvető szabály az, hogy az uralkodók elutasítanak mindenféle beavatkozást uralkodásukba. És a „beavatkozás megelőzésének törvénye”, amelyet az uralkodástól elválaszthatatlan függetlenség tesz szükségszerűvé, az emberiség történelmének során számtalanszor demonstrálta erejét azokban a rendkívüli méretű zavargásokban, amelyek akkor törtek ki, ha egy városnak két kormányzója, vagy egy országnak két királya volt.

Így hát, ha az uralkodás és kizárólagosság érzése, amely csak árnyék az emberi lényekben, akik tehetetlenek és rászorulók, megakadályozza mások beavatkozását, nem fogadja el részvételüket az uralkodásban, és oly féltékenyen igyekszik megőrizni függetlenségét, akkor ha tudod, hasonlítsd ezt össze a Dicsőséges Egyetlennel, Akinek abszolút függetlensége a mindenható uralom szintjén áll, Akinek abszolút uralkodása az istenség magasságában van, abszolút függetlensége az egyedülvalóság fokán, az abszolút hatalom mértékében mentes mindenféle szükséglettől. Értsd meg, milyen elengedhetetlen kívánalom és elkerülhetetlen szükségszerűség, hogy ez az uralom elutasítson mindenféle beavatkozást, megelőzze bárki részvételét, és elutasítsa a társakat.

Ami kétséged második részét illeti, azt mondtad: „Ha egyes jelentéktelen lények néhány istenszolgálata bizonyos okokra irányul, milyen hiányosságot okozhat ez az összes teremtmény istenszolgálatában, a részecskéktől a bolygókig, ami a szükségszerűen Létezőre irányul, minden istenszolgálat abszolút Birtokosára?”

A válasz: A bölcs Teremtő a Világmindenséget egy fához tette hasonlóvá, amelynek a tudatos teremtmények a legtökéletesebb gyümölcsei, és a tudatos teremtmények közül az embert tette a legösszetettebb gyümölccsé. És az ember legfontosabb gyümölcse, sőt, teremtésének eredménye, természetének célja, életének gyümölcse pedig a hála és istenszolgálat. Vajon az abszolút, független Uralkodó, az Egyetlen, Egyedülvaló, Aki azért teremtette a Világmindenséget, hogy megismertesse és megszerettesse Magát, másnak adná az embert, és az ember háláját és istenszolgálatát, legemelkedettebb gyümölcsét? Az Ő bölcsességével ellentétben, hiábavalóvá és elpocsékolttá tenné-e a teremtés eredményét és a Világmindenség gyümölcsét? Teljesen lehetetlen! Elégedett lenne-e Ő azzal, hogy lemondjon a teremtmények istenszolgálatáról mások javára olyan módon, amely ellentétes lenne az Ő bölcsességével és uralmával? És bár Ő egyértelművé teszi cselekedetei által, hogy végtelen mértékben meg kívánja ismertetni és szerettetni Magát, elfeledtetné-e Magát legtökéletesebb teremtményével azáltal, hogy annak háláját, szeretetét és istenszolgálatát az okoknak engedi át, és megtagadtatja velük a Világmindenség magasztos célját?

Ó, barátom, aki feladta a természet imádatát! Most rajtad a sor, hogy mondj valamit!

Amire ő így válaszolt:

„Dicsőség és hála Allahnak, mindkét kétségem tovatűnt. És az Isteni Egyedülvalóságra vonatkozó két bizonyítékod, amelyek alátámasztják, hogy az imádat valódi tárgya egyedül Ő, és hogy Rajta kívül senki más nem érdemli meg az istenszolgálatot, oly erős és ragyogó, hogy tagadásuk akkora arrogancia lenne, mint a Nap létének tagadása!”

Következtetés

Az ember, aki elfordult az ateista naturalizmustól, és hívő lett, azt mondta: „Hála legyen Allahnak, nincsenek többé kétségeim, de van még néhány kérdés, amelyekre szeretném tudni a választ!”

AZ ELSŐ KÉRDÉS

Gyakran halljuk, hogy egyes lusta emberek, akik elhanyagolják a napi öt imát, megkérdezik: „Mi szüksége van a Mindenható Allahnak a mi istenszolgálatunkra, hogy a Kegyes Koránban súlyosan és többszörösen megfeddi azokat, akik felhagynak az imával, és félelmetes büntetéssel, a Pokol tüzével fenyegeti őket? Hogyan van összhangban a Kegyes Korán visszafogott, gyengéd és gyönyörű stílusával az, hogy a legnagyobb szigorúsággal lép fel egy jelentéktelen, apró hibával szemben?”

A válasz: A Mindenható Allahnak nincs szüksége az istenszolgálatodra, sőt, semmi másra sem. Inkább neked van szükséged az imára, mert valójában beteg vagy. És ahogy már a Risale-i Nur számos részében bebizonyítottuk, az ima egyfajta orvosság spirituális sebeidre. Ha a beteg úgy válaszol az együtt érző doktor szavaira, aki ragaszkodik hozzá, hogy vegye be a gyógyulásához szükséges gyógyszereket: „Neked mi szükséged van rá, hogy ennyire ragaszkodsz hozzá?”, könnyen megérthetnéd, milyen értelmetlen a viselkedése.

Ami a Kegyes Koránban az ima elhagyásával kapcsolatban leírt súlyos fenyegetést és félelmetes büntetést illeti, egy királyhoz hasonlíthatjuk, aki azért, hogy alattvalói jogait megvédelmezze, súlyos büntetést szab ki egy közönséges emberre, olyan mértékben, amilyen mértékben a bűne károsította azokat a jogokat.

Hasonlóképpen, az az ember, aki felhagy az istenszolgálattal és az imával, jelentős mértékben csorbítja a teremtmények jogait, akik az örökké létező Uralkodó alattvalói, és valójában igazságtalanul viselkedik velük. Mert a teremtmények tökéletessége abban a magasztalásban és istenszolgálatban nyilvánul meg, amelyet lényük Teremtőjük felé irányuló oldala végez. Az, aki az imát elhagyja, nem látja és nem láthatja ezt az istenszolgálatot. Sőt, egyenesen tagadja azt. Továbbá, a teremtmények magas rangja istenszolgálatuktól és az általuk végzett magasztalástól függ, mindegyikük a fohászok örök Birtokosának követe, Ura Neveinek tükre. Mivel az ilyen ember a teremtményeket megfosztja magas rangjuktól, jelentéktelennek, élettelennek, cél és feladat nélkülinek tartja őket, megsérti őket, tagadja tökéletességüket.

Valójában mindenki saját lénye tükrében látja a világot. A Mindenható Allah az embert a Világmindenség mértékének és mérlegének teremtette. És a világból egy külön világot adott minden egyes embernek. Ezt a világot őszinte hitének megfelelő mértékben színezi ki számára.

Például a panaszkodó, siránkozó, zokogó ember a többi teremtményt is kétségbeesettnek, zokogónak látja, a vidám, optimista ember pedig örömtelinek és mosolygónak látja az egész világot. Aki sokat elgondolkodik, őszinte szívvel imádkozik és magasztalja Allahot, az felfedezi, és bizonyos fokig meglátja a többi teremtmény istenszolgálatát és magasztalását, aki pedig elhagyja az imát akár lustaságból, akár tagadásból, ezzel éppen ellentétesen látja a teremtményeket, valódi tökéletességük ellenében, és ezzel megsérti jogaikat.

Továbbá, mivel az, aki felhagy az imával, nem birtokolja saját magát, vétkezik saját lelke ellen, amely valódi Birtokosának szolgája. Birtokosa rémisztő fenyegetésekkel védi szolgája jogait a rosszat parancsoló alsóbb éntől. Valamint, mivel felhagyott az imával, ami teremtésének eredménye és természetének célja, ez olyan, mint az Isteni Bölcsesség és uralkodói akarat ellen elkövetett agresszió, és ezért büntetésben részesül.

Röviden: Az imát elhagyó a saját lelke ellen is vétkezik, amely a Mindenható Allah szolgája és tulajdona, és vétkezik a Világmindenség tökéletessége ellen is, és megsérti jogait. Bizony, ahogy a hitetlenség sértés a teremtményekre nézve, úgy az ima elhagyása is a Világmindenség tökéletességének tagadása. És mivel ez az agresszió cselekedete az Isteni Bölcsesség ellen, szörnyű fenyegetést és súlyos büntetést érdemel.

Tehát ezt a megérdemeltséget és a fent felsorolt tényeket kifejezendő választja a csodálatos Korán csodálatos módon ezt a szigorú stílust, amely, az emelkedettség alapelveivel teljes összhangban, megfelel a helyzet kívánalmainak.

A HARMADIK KÉRDÉS

Az embernek, aki elfordult a naturalizmustól, és hívő lett, ez volt a következő kérdése:

„Valóban hatalmas igazság, hogy minden teremtmény az isteni akarattól és az uralkodói hatalomtól függ minden tekintetben, minden funkcióját, tulajdonságát és cselekedetét tekintve. És hatalmassága miatt a mi korlátolt elménk fel sem tudja fogni. Azonban az a végtelen bőség, amit magunk körül látunk, és a végtelen könnyedség és képesség az egység útján, amelyet az előbbi bizonyítékokkal alátámasztottunk, és a végtelen könnyedséggel, amellyel a Korán ehhez hasonló ájái:

مَا خَل۟قُكُم۟ وَلَا بَع۟ثُكُم۟ اِلَّا كَنَف۟سٍ وَاحِدَةٍ ۝ وَمَٓا اَم۟رُ السَّاعَةِ اِلَّا كَلَم۟حِ ال۟بَصَرِ اَو۟ هُوَ اَق۟رَبُ()

megmutatják, hogy ez a hatalmas igazság olyan dolog, ami tökéletesen elfogadható és racionális. Mi a titok és bölcsesség ebben a könnyedségben?”

A válasz: Ezt a témát egyértelműen, döntő és meggyőző módon kifejtettük ennek magyarázatában: وَهُوَ عَلٰى كُلِّ شَى۟ءٍ قَدٖيرٌ „és Ő mindenek felett Hatalmas”, ami a Huszadik levél Tizedik Mondatát alkotja. És még nyilvánvalóbban bebizonyítottuk a Levélhez fűzött Kiegészítésben, hogy ha egyetlen Teremtőnek tulajdonítjuk őket, minden teremtmény olyan egyszerűvé válik, mintha egyetlen teremtmény lenne. Míg ha nem az Egyetlennek tulajdonítjuk őket, egyetlen teremtmény megteremtése oly nehézzé válik, mint az összesé, egy magé, mint egy fáé. Ha valódi Teremtőjének tulajdonítjuk, a Világmindenség megteremtése oly egyszerűvé válik, mint egyetlen fáé, egy fáé, mint egy magé, a Paradicsom kertje olyan könnyűvé, mint a tavasz, és az egész tavasz oly egyszerűvé, mint egyetlen virág.

Eğer Sâni’-i Hakiki’sine verilse kâinat bir ağaç gibi ve ağaç bir çekirdek gibi ve cennet bir bahar gibi ve bahar bir çiçek gibi kolaylaşır, suhulet peyda eder. Ve bilmüşahede görünen hadsiz mebzuliyet ve ucuzluğun ve her nev’in suhuletle kesret-i efradı bulunmasının ve kesret-i suhulet ve süratle muntazam, sanatlı, kıymetli mevcudatın kolayca vücuda gelmesinin sırlarına medar olan ve hikmetlerini gösteren yüzer delillerinden ve başka risalelerde tafsilen beyan edilen bir ikisine muhtasar bir işaret ederiz.

Mesela, nasıl ki yüz nefer, bir zabitin idaresine verilse; bir neferin, yüz zabitin idarelerine verilmesinden yüz derece daha kolay olduğu gibi; bir ordunun teçhizat-ı askeriyesi bir merkez, bir kanun, bir fabrika ve bir padişahın emrine verildiği vakit, âdeta kemiyeten bir neferin teçhizatı kadar kolaylaştığı gibi; bir neferin teçhizat-ı askeriyesi müteaddid merkezlere, müteaddid fabrikalara, müteaddid kumandanlara havalesi de âdeta bir ordunun teçhizatı kadar kemiyeten müşkülatlı oluyor. Çünkü bir tek neferin teçhizatı için bütün orduya lâzım olan fabrikaların bulunması gerektir.

Hem bir ağacın sırr-ı vahdet cihetiyle, bir kökte, bir merkezde, bir kanun ile mevadd-ı hayatiyesi verildiğinden binler meyve veren o ağaç, bir meyve kadar suhuletli olduğu bilmüşahede görünür. Eğer vahdetten kesrete gidilse, her bir meyveye lâzım mevadd-ı hayatiye başka yerden verilse her bir meyve, bir ağaç kadar müşkülat peyda eder. Belki ağacın bir enmuzeci ve fihristesi olan bir tek çekirdek dahi o ağaç kadar suubetli olur. Çünkü bir ağacın hayatına lâzım olan bütün mevadd-ı hayatiye, bir tek çekirdek için de lâzım oluyor.

İşte bu misaller gibi yüzler misaller var gösteriyorlar ki vahdette, nihayet derecede suhuletle vücuda gelen binler mevcud, şirkte ve kesrette, bir tek mevcuddan daha ziyade kolay olur.

Sair risalelerde bu hakikat iki kere iki dört eder derecede ispat edildiğinden, onlara havale edip, burada yalnız bu suhulet ve kolaylığın ilim ve kader-i İlahî ve kudret-i Rabbaniye nokta-i nazarında gayet mühim bir sırrını beyan edeceğiz. Şöyle ki:

Sen bir mevcudsun. Eğer Kadîr-i Ezelî’ye kendini versen; bir kibrit çakar gibi hiçten, yoktan, bir emirle, hadsiz kudretiyle, seni bir anda halk eder. Eğer sen kendini ona vermezsen, belki esbab-ı maddiyeye ve tabiata isnad etsen o vakit sen, kâinatın muntazam bir hülâsası, meyvesi ve küçük bir fihristesi ve listesi olduğundan; seni yapmak için kâinatı ve anâsırı ince elek ile eleyip hassas ölçülerle aktar-ı âlemden senin vücudundaki maddeleri toplamak lâzım gelir.

Çünkü esbab-ı maddiye yalnız terkip eder, toplar. Kendilerinde bulunmayanı; hiçten, yoktan yapamadıkları, bütün ehl-i akıl yanında musaddaktır. Öyle ise küçük bir zîhayatın cismini aktar-ı âlemden toplamaya mecbur olurlar.

İşte vahdette ve tevhidde ne kadar kolaylık ve şirkte ve dalalette ne kadar müşkülat var olduğunu anla!

İkincisi, ilim noktasında hadsiz bir suhulet vardır. Şöyle ki:

Kader, ilmin bir nev’idir ki her şeyin manevî ve mahsus kalıbı hükmünde bir miktar tayin eder. Ve o miktar-ı kaderî, o şeyin vücuduna bir plan, bir model hükmüne geçer. Kudret icad ettiği vakit, gayet suhuletle o kaderî miktar üstünde icad eder.

Eğer o şey muhit ve hadsiz ve ezelî bir ilmin sahibi olan Kadîr-i Zülcelal’e verilmezse –sâbıkan geçtiği gibi– binler müşkülat değil belki yüz muhalat ortaya düşer. Çünkü o miktar-ı kaderî ve miktar-ı ilmî olmazsa binler haricî ve maddî kalıplar, küçücük bir hayvanın cesedinde istimal edilmek lâzım gelir.

İşte vahdette nihayetsiz kolaylık ve dalalette ve şirkte hadsiz müşkülatın bir sırrını anla وَمَٓا اَم۟رُ السَّاعَةِ اِلَّا كَلَم۟حِ ال۟بَصَرِ اَو۟ هُوَ اَق۟رَبُ âyeti, ne kadar hakikatli ve doğru ve yüksek bir hakikati ifade ettiğini bil!

Üçüncü Sual: Eskiden düşman, şimdi dost olan mühtedi diyor ki: Şu zamanda çok ileri giden feylesoflar diyorlar ki: “Hiçten hiçbir şey icad edilmiyor ve hiçbir şey idam edilmiyor yalnız bir terkip bir tahlildir ki kâinat fabrikasını işlettiriyor.”

Elcevap: Nur-u Kur’an ile mevcudata bakmayan feylesofların en ileri gidenleri bakmışlar ki tabiat ve esbab vasıtasıyla bu mevcudatın teşekkülat ve vücudlarını –sâbıkan ispat ettiğimiz tarzda– imtina derecesinde müşkülatlı gördüklerinden, iki kısma ayrıldılar.

Bir kısmı sofestaî olup, insanın hâssası olan akıldan istifa ederek, ahmak hayvanlardan daha aşağı düşerek, kâinatın vücudunu inkâr etmeyi; hattâ kendilerinin vücudlarını dahi inkâr etmesini; dalalet mesleğinde esbab ve tabiatın icad sahibi olmalarından daha ziyade kolay gördüklerinden hem kendilerini hem kâinatı inkâr edip, cehl-i mutlaka düşmüşler.

İkinci güruh bakmışlar ki dalalette, esbab ve tabiat mûcid olmak noktasında, bir sinek ve bir çekirdeğin icadı, hadsiz müşkülatı var ve tavr-ı aklın haricinde bir iktidar iktiza ediyor. Onun için bilmecburiye icadı inkâr ediyorlar “Yoktan var olmaz.” diyorlar ve idamı da muhal görüyorlar “Var yok olmaz.” hükmediyorlar. Yalnız harekât-ı zerrat ile tesadüf rüzgârlarıyla bir terkip ve tahlil ve dağılmak ve toplanmak suretinde bir vaziyet-i itibariye tahayyül ediyorlar.

İşte sen gel, ahmaklığın ve cehaletin en aşağı derecesinde, en yüksek akıllı kendini zanneden adamları gör ve dalalet, insanı ne kadar maskara ve süflî ve echel yaptığını bil, ibret al!

Acaba her senede, dört yüz bin envaı birden zemin yüzünde icad eden ve semavat ve arzı altı günde halk eden ve altı haftada, her baharda, kâinattan daha sanatlı, hikmetli zîhayat bir kâinatı inşa eden bir kudret-i ezeliye, bir ilm-i ezelînin dairesinde, planları ve miktarları taayyün eden mevcudat-ı ilmiyeyi göze göstermeyen bir ecza ile yazılan ve görünmeyen bir yazıyı göstermek için sürülen bir ecza misillü, gayet kolay o ma’dumat-ı hariciye olan mevcudat-ı ilmiyeye vücud-u haricî vermeyi o kudret-i ezeliyeden uzak görmek ve icadı inkâr etmek; evvelki güruh olan sofestaîlerden daha ziyade ahmakane ve cahilanedir.

Bu bedbahtlar, âciz-i mutlak ve yalnız bir cüz-i ihtiyarîden başka ellerinde olmayan firavunlaşmış kendi nefisleri, hiçbir şeyi idam ve yok edemediklerinden ve hiçbir zerreyi, bir maddeyi, hiçten, yoktan icad edemediklerinden ve güvendikleri esbab ve tabiatın ellerinde hiçten icad gelmediği cihetle, ahmaklıklarından diyorlar: “Yoktan var olmaz, var da yok olmaz.” deyip bu bâtıl ve hata düsturu, Kadîr-i Mutlak’a teşmil etmek istiyorlar.

Evet, Kadîr-i Zülcelal’in iki tarzda icadı var. Biri, ihtira ve ibda iledir. Yani hiçten, yoktan vücud veriyor ve ona lâzım her şeyi de hiçten icad edip eline veriyor. Diğeri, inşa ile sanat iledir. Yani kemal-i hikmetini ve çok esmasının cilvelerini göstermek gibi çok dakik hikmetler için kâinatın anâsırından bir kısım mevcudatı inşa ediyor. Her emrine tabi olan zerratları ve maddeleri, rezzakıyet kanunuyla onlara gönderir ve onlarda çalıştırır.

Evet, Kādir-i Mutlak’ın iki tarzda hem ibda hem inşa suretinde icadı var. Varı yok etmek ve yoğu var etmek; en kolay en suhuletli, belki daimî, umumî bir kanunudur. Bir baharda, üç yüz bin enva-ı zîhayat mahlukatın şekillerini, sıfatlarını, belki zerratlarından başka bütün keyfiyat ve ahvallerini hiçten var eden bir kudrete karşı “Yoğu var edemez!” diyen adam, yok olmalı!

Tabiatı bırakan ve hakikate geçen zat diyor ki: Cenab-ı Hakk’a zerrat adedince şükür ve hamd ü sena ediyorum ki kemal-i imanı kazandım, evham ve dalaletlerden kurtuldum ve hiçbir şüphem de kalmadı.

اَل۟حَم۟دُ لِلّٰهِ عَلٰى دٖينِ ال۟اِس۟لَامِ وَ كَمَالِ ال۟اٖيمَانِ

سُب۟حَانَكَ لَا عِل۟مَ لَنَٓا اِلَّا مَا عَلَّم۟تَنَٓا اِنَّكَ اَن۟تَ ال۟عَلٖيمُ ال۟حَكٖيمُ

---

Yirmi İkinci Lem'a ⇐ Lem'alar | ⇒ Yirmi Dördüncü Lem'a

---